A nagy múltú erdélyi könyvnyomtatás mintegy 600 évre tekint vissza. Az első nyomdaműhely még 1529-ben létesült Nagyszebenben, Honterus mester áldozatos munkája révén, majd nem sokkal később újabb nyomdák nyíltak Brassóban, Nagyváradon és Gyulafehérváron. Az ellenreformáció megjelenésével a katolikus könyvkészítés is erőre kapott, újabb műhelyek létesültek Balázsfalván, Nagyáradon, Nagyenyeden, Besztercén, Marosváráshelyen és Bihardiószegen. A XIX. században már körvonalazódott Buda és Pest hegemón szerepe a magyar könyvkiadásban, ellenben továbbra is tőkeerős nyomdaipari vállalatok működtek Erdély és Partium területén, melyek mind mennyiségben, mind minőségben fel tudták venni a versenyt a hazai piacon, s szebbnél szebb könyvekkel tudták gazdagítani a magyar kultúrát. 1920-ban viszont nem várt fordulat következett be.

Trianontól 1945-ig

Trianon után az ország keleti részét Romániához csatolták, így megszűnt Budapest kulturális dominanciája. Az új impérium szigorúan tiltotta minden Magyarországról származó sajtótermék áthozatalát, bármit, ami a helyi magyar közösségek szellemi, intellektuális és vallási fejlődését elősegítené, így a Bánságban, Partiumban és Erdélyben maradtak teljesen magukra voltak utalva. Fennmaradásuknak egyik alappillérét a kulturális fejlődés jelentette, amelyben nagy szerepet játszottak a nyomdák és a kiadók. Ennek következtében, a békediktátum után sorra nyíltak a városokban és falvakban a műhelyek, melyek igyekeztek betölteni a könyvpiacon tátongó űrt. Munkájuk annyira sikeres volt, hogy az elkövetkezendő évtizedekben megsokszorozódott az előállított könyvek száma, évente százával jelentek meg újabbnál újabb kötetek.

Már az 1920-as évek legelején Erdélyben Budapest kultúrfővárosi szerepét szépen lassan átvette Kolozsvár, ahol majdnem száz nyomda működött, s a kiadványok közel felét itt állították elő. Mindemellett jelentős volt a többi magyar nagyváros nyomdaipari tevékenysége is, így Aradon, Temesváron, Nagyváradon, Marosvásárhelyen és Szatmárnémetiben alakultak ki nagyobb nyomdavállalatok. A kisebb városok közül Székelyudvarhely, Nagybánya, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy, Nagyenyed, Kézdivásárhely és Zilah rendelkezett kisebb műhelyekkel.

A kiadott könyvek mintegy negyede szépirodalmi vonatkozású volt, melynek jelentős része verseskötet és regény formájában jelent meg. Mindemellett a társadalomtudományi és teológiai munkák is igen kelendők voltak, melyek a könyvpiac 20-20 százalékát tették ki.

Trianon után az erdélyi magyar kultúra fejlődésének irányvonalát viszont nem a nyomdák határozták meg. A kultúraközvetítés szerepét továbbra is a kiadók, s a velük szorosan együttműködő értelmiségi körök látták el. Az egyik legmeghatározóbb tényező az Erdélyi Könyvbarátok Társasága volt. A Morvay Zoltán vezette kiadó által számos jeles könyv jelent meg viszonylag alacsony áron a két világháború között. Innen került ki Gulácsy Irán: Ragyogó Kovács István; Gyallay Domokos: Rég volt, igaz volt; Nagy Dániel: Egy szegény kisfiú története; Szentimrei Jenő: Városunk és más elbeszélések; Karácsony Benő: Tavaszi Ballada; Berde: Mária: Szent szégyen és Morvay Zoltán: A trubadúr című munkája is.

Az erdélyi irodalom egyik legfontosabb kiadója 1924-ben indult útjára, Erdélyi Szépmíves Céh néven, Kolozsváron. Olyan neves tagokat tudhatott soraikban, mint Nyírő József, Kós Károly, Paál Árpád, Kádár Imre, Ligeti Ernő vagy Zágoni István. Egy évre rá, már kiadták Kádár Imre: Bujdosó ének; Ligeti Ernő: Föl a bakra; Makkai Sándor: Ördögszekér; Gulácsy Irén: Hamueső és Kós Károly: Varjúnemzetség című munkáját. 1928-ban szerződést kötöttek a budapesti illetőségű Atheneum könyvkiadóval, mely átvállalta a könyveik kiadását mind Erdélyben, mind a csonkaországban.

Szintén nem elhanyagolható irodalmi kiadások terén az Erdélyi Magyar Írói Rend munkássága. A kiadót Berde Mária kezdeményezésére, Tabéry Gézával és Olosz Lajossal 1933-ban alapították meg Köröskisjenőn. A társaság létrejötte a Helikonnal és a Szépmíves Céhhel való szakításuk miatt következett be, amelyhez Károly Sándor, Bárd Oszkár, Molter Károly és Szombati-Szabó István is csatlakozott. Két éves fennállásuk alatt számos remekművet adtak ki, így Tabéry Géza: Októberi emberek; Tabéry Géza: Fekete ablak; Károly Sándor: Láng; Szombati-Szabó István: Hazajáró létek; Berde Mária: Szentségvivők; Berde Mária: Tüzes kemence című munkáit. A szerzői csoport már a kezdetektől fogva anyagi nehézségekkel küszködött, munkáikat támogatás nélkül, önfinanszírozással sikerült publikálni Erdélyben és Magyarországon. Tevékenységük nyomán megannyi irodalmi szemináriumot tartottak Szatmárnémetiben, Nagyszalontán, Tordán, Nagybányán és Marosvásárhelyen.

A tudományos munkák kiadása terén az Erdélyi Múzeum Egyesület jeleskedett a leginkább. Habár a gyűjteményt Trianon után elkobozták a románok az egyesülettől, az állami támogatásukat pedig megszüntették, ennek ellenére 1949-es hivatalos feloszlatásukig nagyon sok történelmi, művelődéstörténeti, bibliográfiai, művészettörténeti, irodalomtörténeti és nyelvtudományi munkát sikerült megjelentetniük. Ezen időszakban az elnöki tisztséget gr. Ábranfalvi Ugron István (1921-1925), gr. Wass Béla (1925-1936), br. Jósika János (1940-1946) és Tavaszy Sándor (1946-1948) látták el.

1940-ben nagy változások következtek be, ugyanis a II. bécsi döntést követően Észak-Erdély visszatérhetett az anyaországhoz, így a két országrész könyvtörténete más utat járt be a II. világháború alatt. A visszacsatolt területeken a könyvnyomtatás és könyvkiadás fajsúlyosabban volt jelen, mint Dél-Erdélyben, mivel a magyarság számaránya itt jóval magasabb volt. Ebben a korszakban ismét erőteljesen jelen volt Budapest kulturális dominanciája, ugyanis az írók és a szerzők szívesebben bízták munkájuk megjelentetését egy nevesebb fővárosi kiadóra. Mindezek dacára, az Erdélyi Szépirodalmi Céh, az Erdélyi Múzeumi Egyesület, Erdélyi Könyvbarátok Társasága és még sok más neves könyvkiadó tovább sikeresen tudta tovább folytatni munkásságát. Ez főként annak volt köszönhető, hogy a Kolozsvári Magyar Egyetem és az Erdélyi Tudományos Intézet újra visszatérhetett Erdély fővárosába, ami tagadhatatlanul pozitív hatást gyakorolt a magyar kulturális életre.

A Román Királyság fennhatósága alatt maradt területeken viszont a legkevésbé sem mondható el a magyar kultúra fellendülése. A román kormány ugyanis az eddigieknél is céltudatosabban próbálta felszámolni a magyar kulturális jelenlét minden tartópillérét. Mindemellett számos magyar család költözött el az országrészből, hogy magát és családját biztonságban tudhassa. A cenzúra és a fogyasztók eltűnésével, az erdélyi magyar könyvtermelés mintegy negyedét biztosította már csak ez a régió. Ebben az időszakban itt Kolozsvár szerepét Nagyenyed, Temesvár és Arad vette át. A szólásszabadság erőteljesebb korlátozása miatt jelentős változások következtek be a könyvvásárlási igények terén. A teológiai könyvek jelentős számban jelentek meg a piacon, a produktumok több mint fele vallásos témájú volt. Jelentős maradt továbbra is a természettudományos, szépirodalmi publikációk számaránya is.

Ebben az időszakban kiemelendő a Kölcsey Egyesület munkássága Aradon. Míg a II. világháború kitörése előtt tagjai főként a művészetek pártolásával foglalkoztak, a II. világháború időszakában főként a magyar kultúra ápolásával és a magyar szerzemények kiadásával és terjesztésével törődtek. A kismamák számára „Életiskola” címmel folyóiratot alapítottak, melynek Béldy Géza lett a szerkesztője. Berthe Nándor, Puhala Sándor és Olosz Lajos segítségével pedig kiadták az úgynevezett „fecskés könyveket”. Az Antonescu-rendszert a kiadó megsínylette, majd pedig 1948-ban az új kommunista államszervezet feloszlatta.

1945-től napjainkig

A román és szovjet csapatok megérkezésével a könyvmegjelenések száma alábbhagyott. Erdély szerte atrocitásokat kezdődtek a kisebbségekkel szemben, a béke pedig nehezen jött el. Az 1945-ös politikai átrendeződések következtében túlsúlyba kerültek a Román Kommunista Párt kiadványai a magyar könyvkiadóknál is. Számos korábbi nyomdát, könyvkiadót és intellektuális kört betiltottak, ezzel párhuzamosan helyüket átvette az új szellemi és politikai áramlatoknak megfelelő intézmények és ideológiai önszerveződések. Ilyenek könyvkiadók voltak az Athenaeum, Bolyai kiadó, a Litera, az Új Élet, az Orosz Könyvkiadó, és a Móricz Zsigmond Kollégium.

A kommunisták még ekkor meg kívánták nyerni a magyar kisemberek tömegeit is, így a magyar könyvek nagy arányban jelentek meg ezen időszakban, habár többségük propagandakiadvány volt. 1947-ben megalakult a román Állami Könyvkiadó, amely Kolozsváron magyar fiókkal és szerkesztőséggel indult el. 1948-tól ismét nagy változások következtek be, ugyanis szinte valamennyi nagyobb nyomdát államosították. Innentől kezdve a kommunista párt már nyíltan használta fel a könyvkiadást a propaganda eszközéül, az ideológiai célzatú Marxista munkák pedig tömegével jelentek meg a magyar könyvkiadóknál. A könyvkiadások szépen lassan állami mamutvállalatokká nőtték ki magukat, amelyek főként a tartományi székhelyekre összpontosultak. Pozitív hatást gyakorolt a romániai magyar kultúrára, hogy szinte minden erdélyi kiadókörzetnek volt egy-egy magyar irodája. A Könyvközpontok önálló terjesztési hálózattal rendelkeztek, saját terjesztő szerveik útján látták el a kulturális intézményeket, könyvtárakat és a politikai jellegű civil szervezeteket.

Az 1950-es évektől fogva a magyar anyanyelvű könyvek létszáma gyorsan gyarapodott, évente mintegy 500 új mű hagyta el a nyomdákat. Ezekben az években indult útjára a romániai magyarság néprajzkutatása, egyre több neves szerző kezdett foglalkozni a hagyományos paraszti kultúra gyökereivel. A Gazdaságtörténeti Tanulmányok című könyvsorozatban pedig megkezdődött a román-magyar közös múlt kutatása.

Az 1960-as évektől fogva a könyvek minőségében is változások következtek be. Tíz év leforgása alatt, közel 4000 mű jelent meg, melynek négyötödét a nagyobb állami könyvkiadók biztosították. Ezek közül a legnagyobb az Állami Didaktikai és Pedagógiai Könyvkiadó volt, ami 1200 – javarészt tankönyveket állított elő. Ezt mellett az Irodalmi Könyvkiadó, az Ifjúsági Könyvkiadó, a Tudományos Kiadó és a Technikai Könyvkiadó adott ki jelentős példányszámban irományokat. Szintén az 1960-as évek elején indult meg a Romániai Magyar Írók sorozata az Irodalmi Könyvkiadónál, valamint Ifjúsági Könyvkiadónál irodalmi és természettudományi ismeretterjesztők bőséges választéka jelent meg.
Az 1970-es évek elején kezdte bontogatni szárnyait a Kriterion kiadó, amely legfőbb feladatául a Romániában élő nemzetiségek kultúrájának ápolását tűzte ki céljául. A kiadó az Állami Irodalmi Könyvkiadó és az Ifjúsági Könyvkiadó nemzetiségi szerkesztőségének jogutódjaként lépett fel, s néhány éves munkássága alatt domináns szerepet játszott a magyar anyanyelvű könyvkiadások megjelenésében. Felkarolta a művészettörténet, nyelvészet, zenetudomány, néprajz, történettudomány, szociológia, filológia és filozófia elhanyagolt irányzatait, s általa kinevelt egy új magyar értelmiségi nemzedéket. A Kriterion Kiskalauzban, a Kriterion Kézikönyvekben és a Korunk Könyvekben pedig elősegítette a régió tudományos életének fejlődését.

1980-as évektől fogva viszont jelentősen visszaesés mutatkozott a magyar könyvkiadás területén. A Ceaușescu rezsim egyre keményebben próbálta elnyomni és beolvasztani Románia kisebbségeit, így a magyar könyvek egyre csekélyebb számban jelenhettek csak meg. A megjelent könyvek is ki voltak szolgáltatva a párt akaratának, mindenhol a homogén nagy román nemzet ideológiáját kellett képviselniük. A nemzeti sovinizmus miatt, a magyar identitást és kultúrát ahol csak lehetett elnyomták, becsmérelték, vagy száműzték a könyvek hasábjain. A szépirodalomnak, a történetírásnak és a tudományoknak mind-mind az államhatalmat kellett képviselniük, a magyar nyelvet pedig a propagandaanyagokon kívül szinte teljesen kiirtották az intellektuális kiadványokból. Ennek következtében a magyar értelmiség számos tagja végleg elhagyta szülőföldjét. Mindemellett az országban egyre jobban érzékelődött a hanyag államvezetés okozta gazdasági recesszió is. Ennek következtében egyre kevesebb és rossz minőségű román nyelvű könyv jelent meg, amely már a változás előszeleit mutatták. A diktatúra megingathatatlan intézményén kezdtek megmutatkozni a bomlás jelei az 1980-as évek végén.

A kommunista rezsim bukásával a magyarság is fellélegezhetett, így ismét megindulhatott az anyanyelvi könyvek nagyarányú terjesztése. Magyarországról nagy számban érkeztek kiadványok, amelyek elárasztották a magyar könyvpiacot. Előtte ugyanis csak „csempészáruként” lehetett kapni egy-egy anyaországból származó kiadványt. A korábbi erős állami függéstől kezdett felszabadulni a Kriterion könyvkiadó is, sorra kezdték megjelentetni a magyar szerzők írásait, elsőként a korábbi évtizedekben betiltott könyveket kezdték el kiadni 1990-es évek elején. Az úgynevezett Index-könyvek között megjelent Szilágyi István, Cs. Gyímesi Éva, Pusztai János és Mózes Attila munkája is. A piacion bekövetkezett változásoknak köszönhetően már több nyelven is jelentettek meg írásokat, így kiszolgálva az albán, örmény és roma olvasók igényeit is. 1997. óta a Kriteriont a Művelődési Minisztérium alá rendelték, azóta állami tulajdonú gazdasági társaság. 1999-től magántársaság.

Ma a magyar könyvkiadás ismét virágkorát éli. Az elmúlt évtizedekben a viszonylagos sajtószabadság, az erdélyi kiadók és a Magyarországról beáramló könyvek tömkelege biztosítja az olvasók számára az igényesebbnél igényesebb kötetek megjelenését. Ellenben az elmúlt évtizedekben a globális változásoknak következtében, a kommunikációs világháló fejlődésével a nyomdáknak, kiadóknak és könyvesboltoknak újabb kihívásokkal kell szembenézniük a XXI. században. Mindemellett eleget kell tenniük azon kulturális küldetésüknek, hogy a romániai magyarságot életben tartsák.

Bibliográfia

Források:

1. Dávid Gyula (1994): Romániai magyar irodalmi lexikon. Szépirodalom, közírás, tudományos irodalom, művelődés III. Kriterion Bukarest.
2. Monok Istán (1997): Magyar könyvtermelés Romániában az 1919-1940. években. Kézirat, OSZK. Budapest.
3. Vita Zsigmond (1944): Románia magyar irodalmának bibliográfiája 1940-ben és 1941-ben. ETF, Kolozsvár.
4. Vita Zsigmond (1944): Románia magyar irodalmának bibliográfiája 1942-ben Kv. 1944. ETF, Kolozsvár.
5. Tóth Kálmán, Gábor Dénes (1992): Romániai magyar könyvkiadás 1944-1949. EME, Ko-lozsvár.

Internetes hivatkozás:

1. A Kriterion könyvkiadó története: https://www.kriterion.ro/article/216-a-kriterion-konyvkiado-koszontese/. Utolsó letöltés dátuma: 2020.12.19.