1920. június 4-én az ezeréves Magyarországot feldarabolták Trianonban. A békediktátum miatt húsz magyarból hét került más országok fennhatósága alá, ahol hosszú évtizedeken keresztül számkivetettként, nem kívánatos állampolgárként kellett élniük. Az új impériumok szinte mindegyike mindent elkövetett annak érdekében, hogy az őslakos magyarságot elnyomja, vagy asszimilálja. Gróf Széchenyi István szavaival élve: „Nyelvében él a nemzet”, mellyel arra kívánt utalni, hogy nemzetünk fennmaradását, csak ékes anyanyelvünk pallérozásával tudjuk csak elérni. Eme anyanyelvet az elnyomók igyekeztek kiirtani a közigazgatásból, az üzleti világból, sőt még a kulturális életből is, míg sajátjukat megpróbálták rákényszeríteni a magyarságra. A nyelv megőrzésének és pallérozásának szerepét, a szellemi felemelkedés alappillérét, a helyi identitás megőrzésének pajzsát pedig a könyvek jelentették. Nem véletlen, hogy az új impériumok, ahol csak lehetett, bojkottálták a könyvek anyaországból való beáramlását, a helyi megjelenéseket pedig megpróbálták visszaszorítani. Erdélyben, a Felvidéken, Kárpátalján és a Vajdaságban a magyarság magas számaránya miatt az asszimiláció nehezen ment. Ezen régiók nagyvárosaiban folyó pezsgő magyar irodalmi és kulturális élet miatt a magyar nemzet beolvasztása nagyon sokáig nem járhatott sikerrel.
Más történt azonban azokon a területeken, ahol az őslakosság tényleges kisebbségbe szorult, vagy hiányoztak a magyar nagyvárosok, vagy esetleg csekélyebb számarányuk miatt nehezebben tudták érdekeiket képviselni. Ilyen volt a muravidéki és az őrvidéki tájegység, ahol a magyarság sajnos gyorsan asszimilálódott. Ez részben annak tudható be, hogy nagyon sokáig nem rendelkeztek komolyabb írott sajtóval, nem volt saját könyvkiadójuk, amely elősegítette volna a kulturális élet fejlődését, a polgáriasodást. Mindezek ellenére, az elmúlt évtizedekben az itt élő magyarság igen komoly előrelépéseket tett annak érdekében, hogy a magyar identitásukat megőrizzék. Egymás után alakultak meg az érdekképviseleti szervezetek, amelyek súlyos erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy a művelődést elősegítsék, hagyományaikat felkutassák, megőrizzék, ápolják és kiadványaik által megörökítsék az utókor számára. Eme kisebb tanulmány az ő történetüket meséli el
A muravidéki nyomdászat és könyvkiadás kialakulásának története
A muravidéki nyomdászat nagy múltra tekint vissza, ugyanis 1573-ban Hoffhalter Rudolf vándornyomdász Kultsár György prédikációit és három nyelvű könyvét Alsólendván nyomtatták. Trianon után viszont határ szelte át a történelmi vidéket, elszakítva ezzel az itt élő magyarságot nemzettestvéreiktől. Sok éven keresztül az itt élő párszáz család elszigetelten próbálta megőrizni kulturális identitását úgy, hogy magyar nyomdai termékekhez nem nagyon fértek hozzá. Az új impérium ugyanis mindent megtett annak érdekében, hogy Magyarországról ne kerüljön át sajtótermék, ezzel is elősegítve a térség elszlávosítását. 1942-ben megtört a jég, az első helyi magyar nyelvű könyvet Horváth Sándor írta 1942-ben, aki Alsólendva múltját és akkori jelenét dolgozta fel.
A II. világháború után, a Jugoszláv restauráció még erősebben, eszközökben nem válogatva nyomta el a nemzeti kisebbségeit, a nyílt elnyomás évei jöttek. Sokáig nem jelenhetett meg magyar nyelvű kiadvány, majdnem húsz esztendőt kellett várni a következő kötetre, ami 1961-ben jelent meg Vlaj Lajos kezei nyomán, Versek címmel. Ez a verseskötet jelentette a szlovéniai magyar irodalomtörténet kezdetét. Innentől kezdve szinte nem volt olyan év, hogy ne adtak volna ki legalább egy irodalmi művet a vidéken napjainkig. Megközelítőleg száz könyvet adtak ki a Muravidéken azóta.
Túlnyomó részt szépirodalommal találkozhat az olvasó, de akadnak nyelvészeti, néprajzi, történeti, helytörténeti és ismeretterjesztő munkák is szépszámmal. A kiadványoknak csupán a harmada van illusztrációval ellátva.
1961-től az 1980-as évekig a Muravidéki Magyar Önigazgatási Érdekközösség felelt a könyvkiadásokért, valamint felvállalta az itteni magyarság érdekképviseleti feladatait is. Kiadványaik jelentős része a kezdetektől fogva fekete-fehér illusztrációkkal jelentek meg, mivel helyben csak alacsony példányszámban, csekély áron tudták csak eladni. Ezeket Gábor Zoltán festő és Gálics István grafikus készítették el.
Az 1960-as években még nem beszélhetünk igényes magyar könyvkultúráról, művészien kivitelezett könyvekről, hiszen a magyar közösség ezeket nem tudta kellőképpen megfizetni, nem állt rendelkezésre megfelelő technikai fejlettség sem. A kiadást ekkor a Pomurska Zalzdba vállalta, amely felkarolta a nemzetiségek érdekeket. Sajnos a folyamatos pénzhiány a minőség rovására ment. A könyveket fűzve, maximum ezres példányszámban nyomtatták, silány minőségben. Ezek színvonala jóval az elvártak alatt volt, de a közönség örült, hogy anyanyelvén olvashat színvonalas munkákat.
Az 1970-es évek számos változást hoztak a Muravidék könyvkultúrájában. Ezen évtizedben már a legtöbb illusztrációt Gálics István grafikus-festőművész készítette el, egyedül. Erre a korszakra datálható az első irodalmi nemzedék megalakulása Varga József, Szúnyogh Sándor költők és Szomi Pál Prózaíró fellépésével. Ekkor települt át Báti Zsuzsa újságíró, aki két önálló verseskötettel ajándékozta meg olvasóit.
1980-ban szintén előnyös változások következtek be a szlovéniai magyarság könyvkiadásában. A Muravidéki Magyar Önigazgatási Érdekközösség feladatait már a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet látta el. A szervezet a magyar könyvek kiadása és terjesztése mellet, számos nemzetiségi szervezettel teremtett kapcsolatot és működött együtt, így a Szlovéniai Magyar Írók Társaságával is. Mindemellett financiális alapot is biztosított a kiadványok megjelenéséhez, amelyhez a szlovén Művelődési Minisztérium biztosított keretet. Az évtizedben újabb költői generáció jelent meg Bence Lajos, Czimmermann Toplák János és Bence Utrosa Gabriella személyében, akik igen magas kvalitású munkákat bocsátottak olvasóik rendelkezésére.
1990-ben érte el a magyar könyvkiadás első virágkorát. A szerkesztők, kiadók, szerzők és nyomdászok szoros együttműködésüknek köszönhetően összehangoltan tudták végezni munkájukat, így jobban tudták közös érdeküket képviselni, s az elkövetkezendő években mind mennyiségi, mind minőségi fejlődés következett be a könyvkiadás terén. Ebben az évtizedben csatlakozott az írói társadalomhoz Göncz László, Zágorec-Csuka Judit és Halász Albert. Meszelics László, a Népújság szerkesztője vette át a magyar kiadványok szerkesztését és formatervezését, aki a tőle megszokott igényességgel látott neki a munkához, így egyhamar mutatkoztak a minőségi javulás jelei a kiadványokon. 1995-ben Halász Albert író megalapította saját kiadóját, Studio Artis néven. A kiadáson túl formatervezéssel és kisebb nyomdai gondozással is foglalkoztak. Halász Albert munkássága következtében fellendült a kulturális élet Lendván, saját könyveinek tervezésén és illusztrálásán túl, más szerzők munkáinak egyengetésére is volt ideje.
Szintén az 1990-es fejlődött a kiadványok nyomdai minősége is. A Muravidéknek sikerült szorosabb kapcsolatot kiépíteni az anyaországgal, így a Pamurska zalozba nyomda helyett a kiadók már a színvonalasabb győri illetőségű Hazánk Könyvkiadónál nyomtatták műveiket. A már megszokott alacsony minőségű fűzött és ragasztott könyvek mellett megjelentek a minőségi, szép, illusztrált munkák is. Itt került kinyomtatásra Halász Albert: Jeles napok, népi ünnepek a Muravidéken; Bence Utrosa Gabriella: Ki lakik a sötétben; Igét őrizve című munkái. Ezek az igényes munkák már méltóképpen lettek illusztrálva.
Az őrvidéki nyomdászat és könyvkiadás kialakulásának története
Az őrvidéki magyarság, más elcsatolt országrészekkel ellentétben, igen csekély számarányban képviseltette magát a régióban, amely hányatatott sorsú történelmének tudható be. Az 1910-es népszámlálások szerint, az őslakosság kevesebb, mint 10 százalékban volt jelen a térségben. Jelenlétük is csupán néhány kisebb városkára korlátozódott, így Felsőőrre, Alsóőrre, Felsőpulyára és Őrszigetre. A trianoni békediktátum értelmében az anyaországnak át kellett adnia Nyugat-Magyarországot a szintén vesztes fél Ausztriának, így az Őrvidék jelentős része az országhatáron túlra került, a területből pedig új tartományt szerveztek, Burgenland néven. Az itt megmaradt négy település kisebb etnikai szigeteket alkotott a német ajkú települések között, csekély számarányuk révén pedig nagyon gyorsan megindult az asszimiláció a térségben. A magyarok főként földművelésből és állattartásból éltek, nem rendelkeztek olyan releváns polgári-értelmiségi réteggel, amely komolyan foglalkozott volna a könyvek publikációjával, kiadásával a II. világháború előtt. Más impériumokkal ellentétben, Ausztria kisebbségei viszonylagos létbiztonságban élhettek, így az itt élő magyarság könnyedebben hozzájuthatott a csonkaországból érkező sajtótermékekhez, könyvkiadványokhoz. Ezen okokból kifolyólag nem volt kiadója és nyomdája az őrvidéki őslakosoknak.
A II. nagy világégést követően, a magyarság lélekszáma már érezhetően megfogyatkozott. A megmaradt lakosokban megfogalmazódott az az igény, hogy fennmaradásuk érdekében szerveződniük kell, létre kell hozni egy olyan civil szervezetet, amely összehangolt munkával elősegítheti a helyi kultúra és identitás fejlődését. 1968. március 17-én alakult Felsőőrön a legelső érdekképviselet szerv, a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület, rövidebb nevén a BMKE. Legelső elnöke Moór János és Szeberényi Lajos pedagógusok voltak. Az egyesület fő feladata az volt, hogy az őrvidéki magyarság kulturális hagyatékát feltárja, megőrizze és a közösség szolgálatába állítsa. Mindemellett segítette a magyar művelődési törekvéseket, az anyanyelvi oktatást, a néprajz- és helytörténetkutatást. Mindezek megvalósítása érdekében, már rögtön az első évben Őrség címmel Felsőőrön nyomtatványokat kezdtek kiadni, mely azóta is megszakítás nélkül minden évben megjelenik tudományos folyóiratok formájában. Első felelős szerkesztője Moór János volt.
A irodalmároknak nem volt lehetőségük helyben műveiket publikálni. Ennek enyhítésére, az 1972-es évre adták ki a BMKE jóvoltából a „Szigeti kiskalendáriumot”, amelyet az erdélyi származású író, Kovách Aladár szerkesztett. A kalendárium művészi színvonalon került kiadásra, minden egyes naptári hónapnál igényes versek, színes írások jelentek meg a szülőföld szeretetéről, helyi alkotók tollából. A naptár egyik legékesebb idézete Szeberényi Istvántól származik, amelyet 1968-ban mondott el a BMKE alakulógyűlésén. A Szigeti kiskalendárium olyan nagy sikert aratott, hogy minden év végén újabb követte, ahol a szebbnél szebb versek mellett, számos helyi író jelentette meg települése és felekezete történelmét, néprajzát.
A burgenlandi magyarság számára nagyon sokáig nem volt elérhető egy anyanyelven íródott hírlap sem. Eme űrt kívánta betölteni az 1970-es években indult Unsere Stadt (Mi városunk) című újság Felsőpulyán, aminek már magyar hasábjai is voltak. 1973-ban alapították meg a Határmenti Lapok című lapot, melynek alcíme a „burgenlandi kulturális szemle” volt. A Határmenti Lapok a helyi kulturális élet erősítését kívánta elérni, a lokális hírek mellett, igyekezett az Őrvidék történetét és néprajzát is bemutatni hasábjain. Felelős kiadója, főszerkesztője, tulajdonosa és újságírója Suri Árpád volt. Ő volt az első személy, aki írásaival hívta fel a figyelmet arra, hogy Burgenland területén a magyarság megfogyatkozott, sürgősen tenni kell valamit megóvása érdekében.
Az 1980-as években nagy változás következett be a burgenlandi tudományos és irodalmi művek megjelenését illetően, ugyanis a BMKE által szerkesztett Őrség ekkor indította el új sorozatát, ahol Felsőőr, Alsóőr, Őrsziget és Felsőpulya helytörténetét, az ott élő neves személyek portréját, néprajzi szokásaik sajátosságait mutatták be. 1986-ban indult meg magyar és német nyelven az Őrségi füzetek – Warter Hefte című alkalmi sorozata. A Liszt Ferenc-emlékév alkalmából, „Liszt” főcímmel, s fiatalkori arcképével, különkiadásként jelent meg az első szám az őrvidéki születésű világhírű zeneszerző tiszteletére. A második kötetben a klagenfurti nyilatkozatot adták közre, míg a harmadik kiskönyv Szeberényi Lajos tanulmányait közölte le Magyarország és az Őrvidék történetéről. A negyedik könyvecske Haselsteiner Host előadását közölte, amely a Szomszédos Országok Nemzetiségeinek XI. találkozójáról számolt be. Érdekesség, hogy a konferenciát Felsőőrön tartották.
Az 1987-es esztendő nagy előrelépés volt a közösség kulturális életében, mivel a tudományos folyóiratok mellett, a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület már könyveket is jelentetett meg. 1988-ban már Szeberényi Lajos: Az őrvidéki magyarok címmel adta ki első nagyobb munkáját. Ezt a publikációt számos kiváló munka követte. 1989-ben Magyarországon véget ért a kommunisták ötven éves uralma, így a határok megnyíltak az anyaország felé. Az ausztriai magyarság szépen lassan hozzájuthatott a magyarországi nyomdatermékekhez, ami elősegítette az anyanyelven való színvonalasabb művelődés lehetőségét. 1993-ban indult el a Hírhozó című gyermeklap, ami 2005-ig minden tanévi hónapban megjelent. Ezekhez a kiadványokhoz minden magyar kisiskolás hozzájuthatott, ami elősegítette őket a helyi identitásuk megerősítésében. A Hírhozót a Napocska és a Minimulti magyarul című újságok váltották fel.
Bibliográfia
Források:
- Zágorec-Csuka Judit (2010): A muravidéki magyar könyvek világa; Muravidéki Magyar Tudományos Társaság; Lendva.
- Zágorec-Csuka Judit (2005): A szlovéniai magyar könyvkiadás-, sajtó és könyvtártörténet 1945-től 2004-ig; Doktori disszertáció, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bölcsészettudományi kar, Budapest.
- Apró István (2017): Határon túli magyar nyelvű médiumok; Médiatudományi Könyvtár; Budapest.
- Simon Attila (2005): A határon túli tudományos magyar könyvkiadás Lilium Aurum Könyvkiadó; Dunaszerdahely.
Internetes hivatkozások:
- A Burgenlandi Magyar Kultúregyesület honlapja: http://www.bukv.at/index.php?id=home&L=1 . Utolsó letöltés ideje: 2020.12.20.
- Az MMÖNK honlapja: http://www.muravidek.si/?page_id=11&lang=hu . Utolsó letöltés ideje: 2020.12.20.
