D. Mészáros Elek: Albion fóliasátrai alatt

„Butulni és pénzt keresni”: ilyen az angliai munkáslét partiumi szemmel

D. Mészáros Elek Albion fóliasátrai alatt című riportfüzére éles képet fest a külföldi munkáslét viszontagságairól. (Szilágyi Szilvia)

„Leltározom eddigi életemet, keresem azokat a sarkalatos pontokat, ahol választani, dönteni lehetett volna másként is. Vajon a földrajzi távolságok életelixírként hasznosíthatók? – teszi fel a kérdést Mészáros Elek partiumi újságíró, aki a Brexit előtt fél évet dolgozott mezőgazdasági idénymunkásként egy angliai farm, Albion fóliasátrai alatt – hogy nekünk ne kelljen? A publicista tapasztalatait egy riportfüzérben foglalta össze, ami idén jelent meg a Holnap Kiadó gondozásában.

Hogy Mészárosnak volt-e valós választása, az tulajdonképpen nem derül ki a vékonydongájú kötetből, noha a repülőgépre szállástól egészen a végső hazatérésig követjük ő és sorstársai történetét.

Nem csak a napi rutin, a hierarchikus rendbe szerveződő munkásélet, a kemény robotolás és a nehézkes életkörülményeket írja meg, de a külföldi elmagányosodó lét minden pszichés vetületeit is feltárja.

Míg egyesekből a nagy földrajzi távolság, az idegenség egy zabolátlan felszabadultságot vált ki, ők azok, akik eredeti céljukról megfeledkezve szórják a megkeresett pénzt, dorbézolnak, addig mások minden fontot félretesznek a mihamarabbi hazajutás reményében. S persze vannak azok, akiket a nyelvtudásuk, a szorgalmuk vagy a vak szerencse olyan magas pozíciókba röpített, ami miatt már sosem szándékoznak visszatérni szülőföldjükre.

Mi az, ami erőt ad egy ilyen szituációban: a kötelező munkaeszköz, a kábítószeres cigaretta vagy az istenhit, a köldökzsinór az otthonhoz?

“A lélek fokozottan sérülékeny a messze idegenben.” – tudja ezt Mészáros Elek, aki erre az alapvető emberi reakcióra alapozva igyekszik kibogozni a nem ritkán összegubancolódott emberi sorsokat a farmon.

„Angliában két dolgot lehet tenni leginkább: butulni és pénzt keresni. Nagyon sok buta ember van itt. Magyar is.” – ezt már nem a publicista, hanem egy nála jóval tapasztaltabb fiatalember állítja, de Mészáros sem fest sokkal fényesebb képet a kinti viszonyokról, a nyugati precizitásról és rendről kialakított elképzeléséről is hamar lehull a fátyol.

Elkerülhetetlenül megjelennek a sztereotípiák is, hiszen csak ez adhat tájékozódási pontot az ismeretlenben: a bizalmatlanságot keltő bolgárokról, a hangos, a „másén” mindig elemükben levő románokról, a boltokban randalírozó arabokról, az elégedetlenkedő, sztrájkot hirdető, kiutasított magyarokról, a keményen dolgozó erdélyiekről, s alapvetően a multikulturalitásban gyökerező mély, kibeszéletlen problémákról.

A fóliasátrak mikrovilágának felrajzolásának végül a hazérkezés vet véget, de a kötet nem ezzel zárul, hanem olyan partiumi élettörténetekkel, amelyek egyben egy nagyobb tablót adnak, rajtuk keresztül a 20. század második felének történelme is kibontakozik.

A szovjetek erőszakos bevonulásától, a kommunista diktatúrán át, a rendszerváltást követő határszökdöséseken keresztül egészen napjainkig vezetnek a szálak, amelyekben a közös, hogy majdnem mindegyik szereplője valamilyen módon kötődik Angliához, vagy azokhoz a bizonyos fóliasátrakhoz. Egy egész hálózatot rajzol fel a szerző.

Szilágyi Szilvia

A fenti kritika elhangzott a könyvbemutatón és megjelent a dehir.hu hírportálon is.

Fotók: dehir.hu, haon.hu