Csinta Samu: Erdély újranemesítői I-II.
Milyen fantasztikus érzés lehet, mikor a gyermekek, unokák, unokaöcsök belépnek egy visszaszolgáltatott kastély, kúria, udvarház kapuján és benne találják magukat abban a mesében, amit – jó esetben – a nagyszüleiktől, rokonaiktól – rossz eseteben – csak a történelemkönyvből, így-úgy dugdosott dokumentumokból, szóbeszédből próbáltak összerakni. S akkor kezdődik a részletek felfejtése, a mozaikok helyére illesztése és az újabb harcállások felvétele. Nagyszerű, ámulatba ejtő történetek és kacskaringós sorsok Csinta Samu tolmácsolásában.
-CSA-
“Csinta Samu szerint téveszme, hogy az arisztokraták a jobbágyok vérét szívó és jobbágyok munkáján meggazdagodó emberek, akiket a kommunista rendszer jogosan ítélt megsemmisítésre, eltörlésre, elpusztításra, mint ahogy ezt tanították. „Az esetek többségében azzal találkoztam, hogy az illető közösségek, az 1944-ig tartó időszak közvetlen tanúi, akik közül ma már csak nagyon kevesen élnek, de azok közvetlen leszármazottjai is úgy emlékeznek: a mi bárónk, a mi grófunk, aki a vetőmagtól elkezdve a gyógyszerellátásig, az óvoda működésétől a templomépítésig, a Hangya szövetkezet létesítésétől sok minden egyébig a közösség iránt felelősséggel és elkötelezettséggel dolgozó emberek voltak. Természetesen kivételek is akadtak, valamint sértett emberek is a közösségben, akik valami miatt nem részesültek a többséghez hasonlóan ezekben az áldásokban. De többnyire a felülről való gondoskodást látták bennük.” (Fekete Réka, 3szek.ro)
